Hétköznapok kategória bejegyzései

Mivel minden évben egyre jobb az augusztus huszadikai tűzijáték, azt hiszem, felesleges is ecsetelni, melyik évi volt szebb és miért. Helyette néhány ízelítő kép található alább, addig, míg a többi kép javítgatásai elkészülnek, és felkerülnek népszemlére.

A Szent István-napi parádék mindig is a legnagyobb látványosságnak számítottak Budapesten, olyannyira, hogy a nyár végi ünnep a külföldiek számára is rendkívüli látványosság - ugye érezzük, hogy magyar állami ünnepnapról van szó?

A légiparádéról nem tudtam fotókat készíteni, mivel a Magyar Repülő Szövetség által szervezett légibemutatót előző nap betiltották (valami baromság miatt), a Red Bull Air Race pedig nem vonzott önmagában. Aztán a légibemutató az air race mellett mégiscsak a program része maradt, úgyhogy marad a jövő évi bemutatóra történő felkészülés és fotóspróba. Bár nem saját készítés, alább látható az MRSZ-bemutató két fő látványosságának számító Malév utasszállító gép (Boeing 737-800) és a francia második világháborús veterán gép, a Douglas DC3.

Tehát következzen néhány kép:

(nagyítás kattintásra)

Fénygömbök a Duna felett	Fénycsóvák a hídról
Sziporkázik az Erzsébet-híd	Fénycsóvák a Dunán pihenő uszályokról
A Malév Boeing 737-es utasszállítója	A veterán Douglas DC3

Aligha vagyok egyedül azon a véleményen, hogy a nyári esték elmaradhatatlan kelléke egy jó szalonnasütés. Igaz, már augusztus van, de a szürke hétköznapok rohanó, fővárosi forgatagába eddig ez nem fért bele. De ha csak egy hétvégére is leruccan az ember vidékre, elmaradhatatlan kellék a grillparti vagy a szalonnasütés.

Már az előkészületek, illetve maga a sütés nagyszerű foglalatosság és maradhatatlan élmény, az átsült szalonna megevése pedig az egész parti koronája. Igen, szinte már lefutott a buli, mire eljutunk odáig, hogy elfogyasszuk, amit "megfőztünk magunknak".

Ha eléggé felcsigáztuk magunkat, összejött minimum 5-8 jóbarát/rokon/ismerős, és a nyári este időjárása is vágyunkat szolgálja, minden adott a remek mulatsághoz. Persze ilyenkor fogyókúráról szó sem eshet!

Az igazi ínyencek tudják, hogy a szalonna és a kenyér mellett elmaradhatatlan kellék a nyársra a "szalonka" mellé felhúzott kolbász, a vagy nyársra szúrt, vagy a kenyérre karikázott fej vöröshagyma, illetve a szalonnából kisülő zsír, melyet a kenyérre csepegtetve fejedelmi lakoma válik belőle.

Volt aki saját nyársat faragott, volt aki a ropogó tűzre fittyet hányva a lakásban készült a nagy eseményre, volt aki már az elején körbeülte, és várta, hogy a parázs lehetővé tegye a sütögetést.

Ahhoz, hogy a szalonnasütés tökéletes legyen, elengedhetetlen a megfelelő tűz, melyből folyamatosan izzó (de nem lángoló) parázs válik. Hiszen aki szalonnát sütött már, az tisztában van vele: nem lángban, hanem parázson pörköljük a nyárs tartalmát. Ha már a parázs megfelelő, a csapat apraja-nagyja fölé tartja a maga nyársát, rajta a finomságokkal, hogy aztán a kellemes beszélgetés, iszogatás, és a csepegtetett kenyerek elfogyasztása közben omlós-ropogós szalonna süljön.

Ez nem volt nálunk se másképp, a jó hangulat adott volt, az időjárás az elvárhatónál talán kicsit hűvösebb volt, a szalonnák megsültek, úgyhogy semmi nem rontotta el a bulit.

A szalonnasütés végeztével már csak azon kellett morfondíroznunk, hogy a füsttel átitatódott ruháinkat hogyan fogjuk szagtalanítani.

És végezetül néhány kép (kattintásra új ablakban nagy méretben nyílnak meg):

"Nézd, Miki, ott van még egy..."	A nyársfaragók
Sütik...	..., eszik...
... és isszák	Nincs még vége a bulinak!

Még több kép

Ma már szinte mindennek és mindenkinek van ünnepnapja, így van ez a rendszergazdákkal is.

Mint megtudtam, július utolsó péntekén (idén július 31-én) van a Rendszergazdák megbecsülésének napja (angolul:System Administrator Appreciation Day), így ezen a napon ünnepeljük azon dolgozókat, akik nélkül semmit nem érnének a vállalati hálózatok, nem lenne levelezés, nem kergetné senki a vírusokat vagy telepítenék újra a céges gépeket.

Nos, ez a nemes gesztus nem olyan régről, 2000-ből ered, kitalálója egy Ted Kekatos nevű rendszergazda. A nap megalkotója saját weboldalt is létrehozott a jeles alkalomra. A legelső rendszergazda napot 2000. július 28-án ünnepelték, nyilván Kekatos hatására. A minden évben megrendezett eseményt a magyarországi rendszeradminisztrátorok is tartják, ilyenkor összegyűlnek egy kis sörözésre, beszélgetésre.

Bár megannyi vicc és legenda kering erről a szakmáról, valljuk be, rendszergazdák nélkül sokkal üresebb lenne a (vállalati) élet, így szenteljünk nekik egy kis figyelmet, és köszöntsük fel őket:

Isten éltesse a rendszergazdákat!

Mint minden tavasszal, idén is elérkezett a mi kerületünkben is a lomtalanítás ideje. Ilyenkor az előző egy évben felhalmozott otthoni nagyobb hulladékot, bútordarabot, papírt, könyveket, szóval nem átlagos hétköznapi szemetet egy-két nap alatt kirakunk a ház elé, majd a közterület fenntartói azt elszállítják ingyen.

Az évek során a kirakodási idő egyre rövidült, még mikor pár éve a 18. kerületben laktam, 4 nap volt ez az idő, az ötödiken pedig elvitték a cuccokat. A belvárosban kicsit másabb a helyzet, itt kisebb a hely, szűkebbek az utcák és a járdák.

Az alkalmi szemétdombi kakasokról nem is beszélve. Igen, ilyenek is vannak, ők azok a nem épp lelkiismeretes jómunkásemberek, kicsit sötétebb bőrszínnel megáldva, akik a tavaszi lomtalanítás idején kerületről kerületre járva feltúrják a kipakolt lomot használható cucc után kutatva. Ilyenkor lába kél mindennek, még olyannak is, amit el se képzelnénk. A törött lábú foteltől, a kibelezett tévén át mindenféle veszélyes vagy teljesen lepukkant eszközökig mindent elvisznek, ami szerintük hasznos lehet.

Ilyenkor néhány kisfőnök kiül egy-egy kupachoz, és őrzi, míg a lestrapált ladákkal vagy lelakott teherautóval megérkeznek a tezsvírek elszállítani a frissen szerzett holmikat. Hogy ők ezzel mihez kezdenek, azt nem tudom. Sokszor elférni se lehet a szűk utcákon tőlük, nem zavartatják magukat. Törött múanyag gyermekkerékpárt és fotelt próbálnak kiszaggatni a kitört oldalú szekrény fogságából, kicsit se zavartatva magukat, attól, hogy épp munkába sietve próbálnám átverekedni magam az emiatt a járdára rázúduló egyéb fadarabokon. Igen, ahogy írtam, én épp tisztességes munkába igyekeznék, míg a kukázók persze ezt a szót távolról se ismerik. Ha ismernék, akkor lenne pénzük a normális használati tárgyakat megvásárolni.

De ok, nekem alapvetően semmi bajom a kukázókkal. Kukázzanak, ha ez nekik jó. Na de annak mi értelme van, hogy a kerület kismillió szemétdombját széttúrva ellehetetlenítsék a közlekedést, a kupac mellett ácsorgó gyerek üvöltéséről már nem is beszélve. Nem lehet elég korán elindulni, hogy az semmirekellők ne legyenek már a tévédarabok, egykoron szebb napokat megélt törött üvegű ablakkeretek és kiszakított kárpitú fotelek társaságában.

A kerületi lap világosan megírta: a lakók igyekezzenek a feleslegessé vált holmikat mielőbb kirakodni, hogy azt a lehető leghamarabb elszállíthassák. Megelőzni, távoltartani a barikádok széttúróit nem lehet, maximum kevesebb rendetlenséget lehet elérni azzal, hogy rövidebb ideig vannak kint a szeméthegyek.

Aztán a széttört, letört fadarabok, szilánkok, apróbb szemetek maradnak az egész lomtalanítás után, melyeket a markoló gépek nem tudtak felemelni a teherautó platójára, és váratnak magukra, míg aztán a következő hajnalon a városi takarító csapat el nem tünteti - biztos mennyire boldogok lehetnek ők ilyenkor.

Ezek a szemétgyűjtők egyre pofátlanabbak. Ha csak meglátnak valakit a kiszemelt szemétdomb mellett, nemcsak szúrós tekintettel néznek a vétlen járókelőre, de olykor nem túl halk megjegyzéseket is kiengednek a szájukon. Kikerülni lehetetlenség, ezek olyan egy furcsa jellemmel bírnak, hogy állandóan képesek az ember elé állni, pont a legrosszabbul elhelyezkedni, hogy szegény gyalogos biztosan ne férjen el anélkül, hogy a havonta mosdó aljanépet fel ne lökné. Abból pedig ismeretes, micsoda csetepatét képesek csapni.

Én szívesen megadnám mindegyiknek a szeméttelep címét, ahová az összegyűjtött lomot viszik, csak kétlem, hogy odáig elmennének a szeretett csavarnélküli asztalért vagy a megporosodott, összeolajozott, egérrágta kiselejtezett plüssnyusziért.

Az ő dolguk is egyszerűbb lenne, a miénk is. De érthetetlen módon ezek az emberek a hosszú utazgatást éppúgy gyűlölik, mint a tisztességes munkát vagy a szappan használatát. Így aztán marad az évenkénti brillírozás a szemét között, az éktelen ordibálás elviselése, a guberálók kikerülése, és a förtelmes, szanaszét szedett kupacok látványa. Ha évi két napra is, de az élmény megmarad.

A tavalyi tél vége felé történt, hogy otthon a fürdőben furcsa zajok hallatszottak időnként.Talán egy állat szorulhatott be a fürdő falával szomszédos régi lomkamrába? Megeshet, de csak az ügy kinyomozását követően lehet biztosat állítani. Egy informatikus márpedig mindent kinyomoz, pláne ha az adott informatikusból történetesen kettő is van. Az első, rövid nyomozás nem vezetett eredményre, így a következő hétvégén ismét csavarhúzót és kamerát ragadtunk és feltérképeztük azokat a tájakat, ahol még hasonló ember sohase járt: a lomkamrát és a padlást.

Az eredmény az alábbi videón található:

(Az első nyomozás videóbeszámolóját is hamarosan elérhetővé tesszük, azért indítottunk a másodikkal, mert az sokkal jobban sikerült)

Hát biza ahogy az alábbi fotó is igazolja, remek volt a Maldív-szigeteken nyaralni. Még ez a francia topmodell, bizonyos Marie is addig hisztizett, hogy pózolhasson velem, míg csak megengedtem neki. Most az egyszer!

Na persze mielőtt bárki komolyan venné, azért vessünk egy pillantást rendesen arra a képre. Hát persze, hogy Photoshop! Na de akkor is... Ha 15 perc alatt ilyen képek készíthetők, akkor profik hosszabb idő alatt mire képesek? Néha csak egy jó kis alapkép kell, meg egy épp többé-kevésbé illeszkedő arckép magunkról (a többit kis formázással elérhetjük). Némi türelem, no és nem árt ismerni valamelyest a Photoshopot se.

Hát elindult az Imi NET blog is.

Amit ide szánok elsődlegesen: iminetes infók, megosztások, publikus fájlok, továbbá minden más, ami az iminetre nem fér fel.