Közlekedés kategória bejegyzései
Ha van autónk, akkor a kétévenkénti műszaki vizsgáztatás mindenki számára nyilvánvaló elfoglaltságot jelent. Nincs is ebben semmi pláne, ezt tettem most én is, hiszen elérkezett az idő. Igen ám, csakhogy idén jelentősen drágult a műszaki vizsga díja is, így megnéztem, hogy lehetne a legolcsóbban megúszni úgy, hogy ehhez képest a legkisebb kényelmetlenséggel járjon.
A MÁV rendszeresen indít nosztalgiajáratokat régi, működőképes állapotban tartott járműveivel. A 424-es sorozatú gőzmozdonyt és az általa vontatott szerelvényt Gyömrőn fotóztuk május elején.
A vonat május 2-án indult Budapestről, hogy egy Szegeden és Békéscsabán át tartó körjárat teljesítését követően másnap, május 3-án visszaérkezzen a fővárosba. A fekete füstfelhőbe burkolózó szerelvénnyel Gyömrőn találkoztunk, ahol a vasútállomás megtelt vonatkedvelő kicsikkel és nagyokkal. A poszt végén további képek és egy videó is található.
Fejér megye székhelyén, főleg a belvárosban - a budapestihez hasonlóan - nehézkes az utcai parkolás, ezért régi restanciát pótolt a 2020 nyarán megnyílt, 4 szintes parkolóház.
A belváros közelsége, a környező utcák telítettsége, a fedett, őrzött és biztonságos parkolás, valamint kedvező díjai vonzó alternatívává teszik a parkolóház használatát. A parkolóház megközelítése kényelmes, két be/kijárata, valamint egy gyalogos bejárata is van, 0-24 óráig az autósok rendelkezésére áll, elektromosautó töltési lehetőség és autómosó is szolgálja a gépkocsitulajdonosok kényelmét.
Fájó pont az okos-(mobilappos) parkolás hiánya, bár a weboldal ideiglenesen felfüggesztettnek hirdeti a Parkl app használatát, az már évek óta elérhetetlen.
Előnyök:
- nagyszerű pozíció (Székesfehérvár belvárosa)
- elektromosautó-töltés (Parkl appal is)
- elegendő férőhely
- bankkártyás fizetés
- automatás fizetés
- biztonságos
- havibérlet
- két független be/kihajtás
- dedikált gyalogos bejárat
- autómosó
Hátrányok:
- szűk és néhány esetben nehézkesen megközelíthető parkolóhelyek
- okosparkolás (pl. Parkl) hiánya
- több, előre lefoglalt parkolóhely (az eseti parkolóhelyek számát csökkentve)
Fotók
Térkép
Adatok
Üzemeltető: Green Point Garage Kft.
Cím: 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 1-3.
Típus: zárt parkolóház
Okosparkolás rendszer: -
Eseti parkolás: van
Bérlet: van
Kapacitás: 134 db autó és 11 db motorkerékpár
Weboldal: www.belvarosparkolohaz.hu
Budapest belvárosában köztudottan nehéz ügy a parkolás gépkocsival. Épp ezért, terveim közt szerepel, hogy néhány - ha nem is az összes, de minél több - mélygarázst meglátogatok és kipróbálok. Elsőnek a Blaha közelében lévő, BOE üzemeltetésben álló Palace parkolóházban jártam.
A Palace a szomszédos Novotel Centrum szállodához tartozik, de külsősök is teljeskörúen vehetik igénybe. A parkolóház 8 szintes, bőven van hely benne, főleg a felsőbb szinteken. A lift tágas és kényelmes, a gyalogos közlekedés a parkolóház melletti gyalogos közlekedőn, illetve kapun keresztül biztonságos és egyszerű. Bárki az utcáról nem mehet csak úgy be, így az autónk nagyobb biztonságban van. A parkoló padlója műanyag borítású, így a kerekek alatt forduláskor eléggé csikorog. A fel-lehajtó rámpák szűkek, egy nagyobb, ma divatos SUV járművel nehezebb a manőverezés. Külön szuper, hogy a Parkl okosparkoló rendszernek köszönhetően apró és fizetóautomata nélkül, applikációval intézhetjük a parkolást, a be-és kihajtás egyszerű és a gyalogos kapunyitás is megoldott. Van havibérlet is, korrekt áron.
Előnyök:
- nagyszerű pozíció (Blaha Lujza tér)
- elektromosautó-töltés
- bőséges férőhely
- Parkl-integritás
- bankkártyás fizetés
- biztonságos
- havibérlet
Fotók
Adatok
Üzemeltető: BOE Parking
Cím: 1088 Budapest Rákóczi u. 43-45.
Típus: zárt parkolóház
Okosparkolás rendszer: Parkl
Már tavaly ősszel járta körbe a hazai nyomtatott és online sajtót, hogy Magyarország egy Airbus A330-200F típusú használt cargo (teherszállító) repülőgépet vásárol.
A gép hamarosan már a korábbi tulajdonos Qatar Airways matricáitól megfosztva, de az arab légitársaság szürke színében teljesítette útjait, elsősorban a Covid elleni védekezéshez (ezzel érkeztek a keleti vakcinák év elején).
Aztán most kevesebb sajtónyilvánossággal, de feltűnhetett, hogy a gép új festésben pompázik, méghozzá nem is akármilyenben. Máltán szemfüles spotterek arany-fehér festésű, valamint Hungary Air Cargo (magyar légi teherfuvarozás) és Government of Hungary (Magyarország kormánya) feliratokkal fotózták a HA-LHU lajstromjelű gépet. A szárnyvégeken (winglet) pedig a magyar zászló lett felfestve.

A kép forrása: Planespotters.net
Egyébként még tavaly olyan infót olvastam, hogy az egyébként logikusnak tűnő Magyar Légierő helyett a Wizz Air üzemelteti a gépet. Ennek okaként több sajtótermék azt hozta fel, hogy főleg a Covid alatt jön jól az, hogy polgári lajstromjel alatt sokkal egyszerűbb a szükséges repülési engedélyeket beszerezni, mint egy katonai gép esetén.
COVID ide vagy oda, már több, mint tíz éve tartozik hozzá a budapesti adventi időszakhoz a karácsonyi füzérekkel díszített villamos.
Bár a pandémia miatt valószínűleg több rajongója bizonytalanodott el, már biztossá vált: nem marad el a Fényvillamos idei korzózása.

A BKK Facebook posztjában jelentette be a jó hírt. Persze azért van visszalépés a korábbiakhoz képest. A menetrend elég rendesen meg lett vágva: a kijárási tilalom miatt este 8 után ne is keressük a Csillamost, de az alapos tervezés egyébként is jól jön: sok esetben egy adott vonalon és irányban óránként mindössze egyetlen feldíszített szerelvény közlekedik. Persze ne legyünk elégedetlenek, jelen helyzeten inkább örüljünk ennek is.
Mikor hol találkozhatunk a fényvillamossal?
Erről a BKK kellően átlátható naptárat készített, így hamar kiderül, mely napokon melyik vonalon köröz a kivilágított villamos. Fontos azonban tudni, hogy idén a pandémia miatt délután 3 és este 7 óra között, vonalanként és irányonként egy menetet teljesít óránként.
Bár már közel két hete megvan a MOL Bubi kártyám, a Városligetbe idő híján még nem tekertem el vele. Ma viszont minden adott volt: szabadidő, időjárás, hangulat pipa.
A ligetben amúgy is sok a bringás, persze ma a gyereknapi hétvége miatt kb. ötször annyi gyermek és család volt, így az időzítés ugyan nem a legjobb, de közel se volt vészes. A jó hír, hogy több helyen van dokkoló (Dembinszky utca, Hősök tere, Széchenyi fürdő, stb.), így nem kell félni, hogy kifutunk az ingyenes félórából, hiszen mielőtt az letelne, gyorsan keresünk egy dokkolót és biciklit cserélünk - már indul is az újabb ingyenes félóra.
A terv végülis jól sikerült, a sokak által szidott budapesti zöld kerékpár végülis ha másra nem, szabadidő eltöltésére remek - nem utolsósorban egészséges és környezettudatos - eszköz.
Nemcsak utaztunk rajta, de minden megállónál leszálltunk körülnézni, fotózni és az egészet még egy négyperces videóban is összefoglaltam.
Sokat vártunk rá, minden bizonnyal még nem teljes az összkép, de elégedettek lehetünk az eredménnyel. Mi budapestiek, az ide látogató vidékiek és külföldiek egyaránt. A hétvégén mindenki ingyen kipróbálhatja a metrót, sokan is teszik ezt, a BKK / BKV munkatársak alig győzik terelni az utasokat a kevésbé kihasznált ajtókhoz, visszaterelni a bámészkodókat a peron széléről.
Ahogy múlik az újdonság érzése, úgy válik majd a 4-es metró a megszokott tömegközlekedési eszközzé.












