Régi cikkek kategória bejegyzései

Ismét indul karácsonyi rovatunk 2014.11.28. 22:10 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

A rovat itt érhető el, de kattintható a felső menüből is.

Ezenkívül kisebb dizájnkiegészítéssel készülünk az évvégi ünnepekre. Először kis mikulássapkát kap a logónk, ami majd folyamatosan fogja az ünnepi ruháit váltogatni, majd karácsony előtt az egész oldal ünnepi díszbe fog átöltözni.

Na de erről majd később! Addig is jó szórakozást!

-K.I.

Ránéztünk az Inboxra, nem lesz ez rossz 2014.11.16. 18:56 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

A negatív sajtóvisszhang miatt megjelenésekor nem mozgatott meg a Google új Inbox applikációja, ami elvileg az e-mailezést tenné hatékonyabbá, és kötné össze a többi szolgáltatással, a Now virtuális asszisztenssel vagy a naptárral. A rengeteg elutasító kritikát követően pedig még inkább elment a kedvem tőle, hogy kipróbáljam. Aztán egyre több barátom kezdte emlegetni, hogy a Gmail helyett Inboxra váltott, hát úgy döntöttem mégis letöltöm, minden app érdemel egy esélyt.

Google Inbox

A Gmailről Inboxra váltás hasonló, mint amikor az ember androidos telefonról vált iPhone-ra, vagy fordítva. Mindent újra meg kell tanulni, kezdetekben lassabban megy a kezelése, bosszankodunk, keresgélünk, három lépés távolságot tartva méregetjük csak a telefont. Így van ez az Inboxnál is: a sok színes felület, új fülecskék, pinelés, a levél tartalmából kiemelt képek és címek miatt elsőre átláthatatlannak tűnik a felület, aztán elkezd vele az ember lánya megbarátkozni.

Az Inboxot is a Gmailt fejlesztő csapat hozta létre, vélhetően csak azért nem szüntette meg a Google az eredeti levelező alkalmazást, és tette kötelezővé az újat, mert félt tőle, hogy a hirtelen váltás nagy felzúdulást okozna a Gmailhez ragaszkodó felhasználók körében.

Kizárhatjuk a munkát szabadság alatt

Az Inbox a Gmailből ismert kategórizálást fejlesztette magasabb szintre: a beérkező leveleket feladó illetve tartalom alapján válogatja szét automatikusan, és almappákban csoportosítva jeleníteni meg. Külön helyet kapnak például a közösségi oldalak értesítései, vásárlásaink, pénzügyeink kezelése vagy a tömegével beömlő promóciók, hirdetések.

Az app folyamatosan tanul, de az almappáknál mi is beállíthatunk szabályokat, hogy a könyvelőtől érkező levelek mindig a pénzügyek mappában landoljanak. Azt is megadhatjuk, hogy akarunk-e egyáltalán értesítést egy kategória üzeneteiről, és mikor: így az akciós cipőket és rendkívül kedvezményes utazásokat teljesen kizárhatjuk az életünkből, ahogy a munkahelyi beszélgetést is gond nélkül figyelmen kívül hagyhatjuk hétvégén vagy szabadság alatt.

Az automatikus kategórizálásnak egy apró hibája van, ha például a promóciókról nem kértünk értesítést, az nem hogy nem jelenik meg a beérkező leveleknél (ahogy ezt akartuk), de az almappa neve mellett sem jelzi az app, hogy olvasatlan email várakozik. Egy nap alatt több tucat, ha nem több száz levél gyűlhet össze.

A Gmailben használt címkéink is átmentődnek az új felületre, ezeket finomhangolhatjuk, vagy meg is szabadulhatunk tőlük, ha okafogyottá válnak az új rendszerben.

Látványos a levelek megjelenítése

Az Inbox a Google Now tudását felhasználva kielemzi az e-mailek tartalmát és kiemeli a lényeget: ha fotót vagy videót csatoltunk, azt kisképben jeleníti meg, ha repülőjegyet vásároltunk, az utazás adatai lesznek hangsúlyosak, ha egy cím található az üzenetben, azt a térképes felületen jeleníti meg. Ha a feladó szerepel a címtárban, a partner adatai: címe, telefonszáma is vastagon ki lesz emelve az emailnél. A keresgélés egyszerűbbé válik, és ugrálnunk sem kell így az appok között.

A legfontosabb maileket rögzíthetjük (pinelés) is a beérkező levelek mappában, így ha akarjuk, csak ezeket a kiemelt üzeneteket mutatja az app főoldalán. A gombostű ikont jobbra-balra húzva ugrálhatunk a két nézet között.

Google Inbox

Időzíteni is lehet az emaileket

Az Inbox egyik leghasznosabb fejlesztése az emlékeztetők, amelyeket automatikusan a naptárba is beintegrál az app. (Kérdéses, hogy a Google Tasknak így lesz-e még létjogosultsága?) Ilyen emlékeztetőket korábban csak bővítményekkel tudtunk az emailhez rendelni, az Inbox ezt építette most be az alkalmazásba.

Különálló emlékeztetőket is létrehozhatunk, de emailhez is csatolhatjuk, ahogy időpontot és helyszínt is rendelhetünk hozzá. Ezáltal a levél későbbre halasztható: amikor megérkezünk haza és felcsatlakozik az otthoni wifire, vagy másnap reggel, a munkaidő kezdetekor bukkan fel.

Ha nincs több teendő egy levéllel, késznek nyilváníthatjuk, ekkor bekerül az Gmailben ismert archívumok közé. Sajnos sem a mobilalkalmazásnál, sem az asztali felületen nem tudjuk az összes levelet kijelölni, egyesével kell bepipálni azokat, az almappák ugyan gyorsítják ezt a folyamatot, de ez még mindig nem az igazi.

Már csak a külső mailekre várok

Az Inbox legnagyobb előnye, hogy átlátható, kifinomult felületet biztosít a felhasználónak. A Hangouts csevegőalkalmazást asztali nézetben jobb oldalt rögzíthetjük, vagy lenyíló boxként kezelhetjük. Bármelyiket is választjuk, sokkal szebben néz ki, mint a Gmailen belül.

Ami miatt azonban mégis úgy döntöttem, hogy egyelőre maradok a jó öreg, de frissült Gmail 5.0-nál, az a külső email címek importálása a szolgáltatásba. Ennek köszönhetően egy felületen tudom kezelni mind a magán, mind a munkahelyi levelezést. Az Inboxnál egyelőre csak plusz Gmail-fiókot lehet hozzáadni a mobilalkalmazásban, így ha a személyes és céges email is a Google szolgáltatásához fut be, tudunk ugrálni köztük.

A TechChrunch összemérte a Gmail és az Inbox tudását: vizsgálták mennyi idő alatt tölt be az app, a küldéstől a levél megérkezéséig eltellt időt, és az összeomlások számát. Moto X készüléken, ugyanazon a wifin és fiókon mérték az adatokat. Ugyan az Inbox egyelőre rosszabbul teljesít, érdemes megvárni a végleges verziót, s újra összemérni, mit tudnak.

Az Inboxot egyelőre meghívóval lehet használni: ezt az címen igényelhetünk, a visszajelzések alapján legalább 2-3 hét mire megjön, az appot már tesztelő felhasználóktól gyorsabban juthatunk hozzá.

Forrás: [origo]

A cikket az [origo] hozzájárulásával, a CreativeCommons licencee alatt változtatás nélkül vettük át.

CreativeCommons

Más tollával ékeskedett az Apple 2014.09.10. 09:26 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

Felesleges volt legendás helyszínen felhúznia egy óriási fehér bemutatótermet az Apple-nek. A korábbitól eltérő helyszínre csak a U2 ingyenkoncertjéhez volt szükség, ám az idei bejelentésen sem rukkolt elő áttörő újdonsággal a cég. Amilyen nagy várakozás előzte meg a bejelentést, olyan nagy csalódás volt az iPhone 6 és a nagyobb kivitelben kapható iPhone 6 Plus, illetve a három méretben, többféle borítással és szíjjal piacra dobott Apple Watch, a cég első okosórája. Persze anno az első iPad bemutatóján is fintorogtak az újságírók, a termék mégis sikeres lett.

iPhone 6

Hipsztereknek gyárt órát az Apple

Az Apple óráját az igényes, magukra adó fiataloknak találták ki, akik folyamatos értesítést szeretnének kapni még sportolás vagy utazás közben is a beérkezett üzenetekről, hívásokról. Az okosórát meglepő módon nem iWatch, hanem Apple Watch néven dobják piacra. Az órából háromféle: sima, sportos és elegáns típust lehet rendelni 2015 elejétől, többféle borítással és szíjjal, akár 18 karátos aranyozott luxus kivitelben is. Az alapkiadásért nettó 350 dollárt, vagyis 85 ezer forintot kérnek el, ami itthon százezer forint feletti vételárat valószínűsít.

Rendkívül meglepő, hogy az Apple nem volt képes karácsony előtt piacra dobni okosóráját, hiszen a többi gyártó már több generációt is kihozott a hasonló termékéből. Bár az első okosórák elég vacakok voltak, a Samsung már nyár óta árulja a Gear Fit nevű termékét, amely ugyanazzal a módszerrel mér pulzust, mint az Apple Watch: a hajszálerekben áramló vért világítja meg ledekkel, és fotózza le egy kamerával. A Samsung órájában ez korlátozottan volt hatékony.

Az Apple okosórájának legfontosabb kezelőszerve az oldalán lévő többfunkciós tekerő, a “korona”, ugynakkor a zafírüveg képernyő is reagál az érintésre, ha például menüpontot kell megnyomni rajta. Képességei nagyon hasonlók az IFA-n bemutatott új, Android Wear szoftvert futtató okosórákhoz, a Sirin keresztül hangos parancsokat is képes felismerni, és külön appokat is lehet majd rá fejleszteni.

De ilyet már láttunk a Google-nél, az Apple újítása legfeljebb az, hogy érintés nélküli, bankkártyákat kiváltó fizetési megoldást is épített az órájába, amelynek vezeték nélküli töltője praktikus, de ugyancsak nem számít világújdonságnak. Egyelőre sok paramétere nem ismert a kütyünek, nehéz megjósolni, sikert arat-e, vagy sem.

Szteroidot kapott az iPhone

A korábban kiszivárgott információk igaznak bizonyultak, az új iPhone-t valóban kétfélre méretben, 4,7 és 5,5 colos kivitelben dobják piacra szeptember 19-én kilenc országban: az Egyesült Államok mellett Kanadában, Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban, Ausztráliában, Hongkongban, Szingapúrban és Japánban. Az év végéig 115 további országba érkezik meg a két telefon.

Az iPhone 6 és 6 Plus háromféle változatban lesz kapható, 16, 64 és 128 gigabájtos háttértárral szerelve - 32 gigabájtos típus nem készül belőlük. Továbbra is kaphatók maradnak a korábbi 5C és 5S típusok.

A német Apple oldalán lévő árak szerint az iPhone 6 legolcsóbb változatáért kártyafüggetlenül 700 eurót, vagyis nagyjából 220 ezer forintot kérnek el, az iPhone 6 Plus pedig 800 euróba - 250 ezer forintba - kerül majd hűség nélkül. A 128 gigabájtos 6 Plus csúcsmodellért ezer eurót, tehát 316 ezer forintnak megfelelő összeget kell majd fizetni. A magyar premier időpontját még nem tudni, de úgy tudjuk, hogy idén először mindhárom mobilszolgáltató, így a Telenor is árulni fogja a készüléket a Telekom és a Vodafone mellett.

iPhone 6

Nagyobb, de vékonyabb

Bár a képernyő mérete jelentősen nőtt, az új iPhone-ok az Apple eddigi legvékonyabb okostelefonjai: az iPhone 6-os 6,9 milliméter, míg a Plus 7,1 milliméter vastag lesz. Ennek köszönhetően nem lesz sokkal nehezebb az eddigi modelleknél még az iPhone 6 Plus sem, ez mindössze 172 grammot nyom a mérlegen, a sima hatos modell pedig 129 grammot, ami nagyjából azonos az iPhone 5S-ével. Az új iPhone-okon debütáló iOS 8 operációs rendszer a korábbi modelleken az iPhone 4 és iPad 2 készülékektől felfelé lesz elérhető szeptember 17-től, ingyen.

Phil Schiller, az Apple marketingvezetője szerint új, megerősített üveg védi majd a karcoktól a kijelzőt, azonban az nem zafírból készült, pedig korábban erről szóltak a pletykák. Mindkét kijelző egy szélesvásznú, Retina HD-nek nevezett kijelzőt kap. Nem csak a képernyő mérete lesz nagyobb, növelik a felbontást is: kisebb méretű iPhone 6 1334x750 pixeles, a 6 Plus modell pedig 1920x1080 pixeles kijelzőt kap. A nagyképernyős 6 Pluson a virtuális billentyűzeten másolás és beillesztés gomb is lesz fekvő módban.

Új M8 koprocesszor kerül az új iPhone-okba, ezt már a fitneszalkalmazásokhoz való használatra tervezték. Ez a lapka kizárólag a mozgásérzékelő szenzorok vezérlését szolgálja, így tehermentesíti a rendszert, hogy az ne szaggasson, akadjon. Az új mozgásérzékelő különbséget tud majd tenni a futás és a gyaloglás között, és hatékonyan tudja majd kiszámolni a megtett távot és az emelkedést is - utóbbit beépített barométer, vagyis légnyomásmérő segítségével. Az új iPhone-ba a korábbinál gyorsabb 4G-átvitel is elérhető lesz.

iPhone 6

Sokkal jobb fotók, kicsivel jobb szelfik

Az Apple új okostelefonja nagy fényerejű, 8 megapixeles iSight kamerát kapott, gyorsabb autófókusszal, új képérzékelő szenzorral és optikai képstabilizátorral. A riválisokhoz képest kis felbontás dacára így nem lesz majd panasz a képminőségre. Videóból az új iPhone-ok full-HD-felbontásút tudnak felvenni, de újdonságként akár 240 képkocka/másodperces lassított felvételt is rögzíteni tudnak.

Egy kicsit javítottak a szelfik készítésére használható előlapi kamerán is: ez ugyan továbbra is csak 1,2 megapixeles felbontású, de a fényereje kicsivel jobb lett, és hatékonyabban működik az arcérzékelő funkció is. A korábbinál lényegesen nagyobb kapacitású akkumulátor csak a 6 Plus modellbe kerül, ami egy 2950 milliamperórás telepet kap, kisebbik társában 1810 milliamperórás akkumulátor dolgozik a beszámolók szerint. A pontos értékek nem szerepelnek az Apple honlapján.

Fizetni is az Apple-lel fogunk

Az Apple Pay az Apple új telefonjain és okosóráján kezdi meg működését: az érintésnélküli fizetési funkciót az NFC-technológia biztosítja, hasonlóan a Mobiltárcához. A felhasználót a Home-gombba épített ujjlenyomatolvasó azonosítja, nincs szükség személyes és banki adatok, jelszavak és kódok megadására. A bankkártyát egy egyszerű fotózással lehet bevinni a rendszerbe.

Az Apple-höz közben semmilyen információ nem kerül arról, hogy a felhasználó mit, mikor és mennyiért vett, állítja a kaliforniai cég. A szolgáltatás októberben indul az Egyesült Államokban, az amerikaiak akár hamburgert is vehetnek majd telefonnal és órával. A nemzetközi bevezetésről egyelőre semmilyen információ nincs.

Az Apple legújabb termékeinek fogadtatása rendkívül vegyes volt. A közösségi oldalak felhasználóit mind az új iPhone 6, mind az Apple Watch megosztotta: volt, aki azt írta, már alig várja, hogy kipróbálhassa őket, mások Android-klónnak és nevetségesnek tartották a bemutatót, melyen "semmi újdonság" nem hangzott el. Megszülettek az első paródiák, viccek és mémek, melyek szélsebesen terjednek a világhálón.

Forrás: [origo]

A cikket az [origo] hozzájárulásával, a CreativeCommons licencee alatt változtatás nélkül vettük át.

CreativeCommons

A bemutatón készült képek forrása: The Verge

Olcsó szupermobilokkal támad a Microsoft 2014.09.06. 16:10 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

Bemutatkoztak az első olyan Nokia okosmobilok, amelyeket már a Microsofttól vehetünk majd meg, hiszen a mobilgyártó a redmondi szoftveróriás birtokába került. A cég megfizethető árú okostelefonokkal próbál előretörni a piacot uraló Apple-lel és Samsunggal szemben.

Csúcsmobilt mérsékelt áron?

A vállalat három új Lumia okostelefont dob piacra, ezek még szeptemberben a boltokba kerülnek. A legdrágább, de a legjobban felszerelt közülük a nettó 330 euróba, tehát nagyjából százezer forintba kerülő Nokia Lumia 830-as.

Nokia Lumia 830

Ez egy ötcolos, HD-felbontású (1280x720 pixel) érintőképernyővel szerelt készülék, amelyen a kijelzőt Gorilla-üveg óvja a karcoktól, és akár kesztyűben is lehet nyomkodni. Belsejében egy 1,2 gigahertzes, négymagos Qualcomm processzor dolgozik. Kamerája ugyan csak tíz megapixeles felbontást kínál, de a fejlett képérzékelője, optikai képstabilizátora, és a nagy fényerejű Zeiss-optikájának köszönhetően így sem lesz panasz a képminőségre.

A telefon berlini bemutatóján egy esti fotóval demonstrálták a képességeit egy iPhone 5S-hez képest: az Apple mobilján sokkal kevesebb részlet volt világos. Egy új funkció révén ráadásul utólag is lehet állítani a képeken a vaku erősségét a fényképeken.

A Lumia 830-as nagy gyengéje az akkumulátor lehet, ez ugyanis csak 2200 milliamperóra kapacitású, és az eddigi tapasztalatok alapján ez a Nokia telefonjai esetében azt jelenti, hogy a telefont szigorúan fel kell tölteni naponta. Ráadásul a százezer forintnál magasabb bruttó árért már elég tisztességes Android-mobilokat is kapni, például a két napos üzemre is alkalmas, tavalyi LG G2-est, amelynek még a képernyője is szebb, a kamerája viszont valamivel gyengébb - ha nem csak a felbontást nézzük.

Szelfimobilt szeretne? Olcsón megkaphatja

Igaznak bizonyultak a pletykák, a Microsoft valóban szelfimobilokkal rukkolt elő az IFA 2014-en. Mitől lesz egy telefon szelfizésre optimalizált? Attól, hogy a Lumia 830-astól eltérően a 730 és 735-ös típusokban nem csak 1 megapixeles, hanem 5 megapixeles az előlapi kamera.

Ráadásul ez nagylátószögű, 24 milliméteres optikát kapott, így a bemutatón egy teljes futballcsapatot gond nélkül elfért egy, a telefonnal készített közös szelfin. Viszont a hátlapi kamerájuk csak 6,7 megapixeles felbontású, és fényereje is nagy.

Ez a két telefon abban tér el egymástól, hogy a Lumia 730-as csak HSPA mobilinternetre képes, és két SIM-kártyát is fogad, míg a 735-ösbe 4G-támogatás kerül. Az olcsóbbik modell nettó 200 euróba (~ 60 ezer forint), drágábbik társa nettó 220 euróba, tehát nagyjából 68 ezer forintba fog kerülni, és néhány héten belül megvásárolható lesz. Hatvanezer forintos áron jelenleg egy Moto G telefont lehet megvenni az androidos kínálatból, annak azonban gyatrább kamerája van. A kevéssé ismert nevű kínai riválisból azonban rengeteg kapható - ugyancsak Androiddal, ám azok többségét sem a kiemelkedő képminőség jellemzi a fényképezésben.

Ezek a telefonok kisebb, 4,7 colos HD-felbontású képernyővel rendelkeznek, hiányzik felületükről a Gorilla-üveg, ám kesztyűben ugyancsak nyomkohatók. Működésük fürgeségével sem lesz baj, mert ugyancsak négymagos processzor hajtja őket, és akkumulátoruk is hasonló a 830-aséhoz.

A többi windowsos mobil is jobb lesz

Lumia Denim néven újabb frissítést ad ki a Microsoft a Windows Phone 8.1 szoftvert futtató Nokia okostelefonokra. A magyar felhasználók számára a Cortana beszédfelismerő újdonságai nem elérhetőek, a jóval fürgébben induló kameraalkalmazás viszont igen: ezzel akár egy kikapcsolt kijelzőjű telefonról másfél másodperc alatt készíthető fotó az oldalt lévő gomb lenyomásával.

Nokia Lumia 730

A Rich Capture funkció is belekerül az alkalmazásba, ez teszi lehetővé a Lumia 830-asban debütáló, utólagos vakuerő-állítást is. A csütörtökön bejelentett összes Lumiát már ezzel a szoftverrel fogják árulni.

Forrás: [origo]

A cikket az [origo] hozzájárulásával, a CreativeCommons licencee alatt változtatás nélkül vettük át.

CreativeCommons

Tizenkét év után bezár az iWiW 2014.05.20. 18:55 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

A nevét az angol "Who is Who" kifejezés rövidítéséből szerző magyar közösségi szájt azért szűnik meg, mert a Facebook mellett már nem sokan használják. A Facebook malmára hajtotta a vizet az oldal nemzetközi jellege: ott nemcsak a magyar, hanem a külföldi ismerősökkel is tartani lehet a kapcsolatot. Az átlagfelhasználók többsége számára pedig elegendő egyetlen platform, amelyen kapcsolatban lehet barátaival, ezért a legnépszerűbb oldalra, a Facebookra vándoroltak.

IWIW

Mostantól nincs értelme tovább fenntartani a hálózatot, amely 2013-ig nyereségesen működött, az idén azonban már nem lehetett így üzemeltetni, ezért az Origo.hu-t is kiadó Origo Zrt. az idén májusban már nem hosszabbítja meg az iWiW üzemeltetéséről szóló éves szerződését az ezt kezdetektől végző Virgo Systems céggel, hanem június utolsó napján bezárja a szolgáltatást. Az iWiW bezárásával a szájtra készült alkalmazások is megszűnnek, és az iWiW Kapu nevű belépési azonosító szolgáltatás sem fog működni többé.

Az iWiW sikereinek csúcsán 4,7 millióan voltak az oldal tagjai, és mintegy félmilliárd ismeretséget jelöltek be egymás között. A Várady Zsolt ötletéből kialakított iWiW (amit ekkor még WiW-nek hívtak) a Facebooknál egy évvel korábban, 2002-ben indult, 2005 és 2010 között pedig Magyarország leglátogatottabb portálja volt. 2010 végére az iWiW-re és a Facebookra napi szinten már nagyjából ugyanannyi magyar felhasználó jelentkezett be. Ezt követően azonban a jóval nagyobb tőkével bíró rivális elhúzott a magyar hálózattól.

Amikor a legjobban pörgött, az iWiW-nek naponta másfél millió felhasználót kellett kiszolgálnia. Ez annak ellenére volt így, hogy egészen 2011-ig csak a már bent lévő tagok hívhattak a hálózatba új embereket, de még számukra is elég szűkmarkúan mérték – a korlátozott kapacitás miatt – a kiküldhető meghívók számát. A meghívásos rendszer miatt az iWiW-en jelen lenni sokkal menőbb dolognak számított az első években, mint ma a Facebookon.

Ezt jól jelzi, hogy amikor kapacitásproblémák miatt 2006-ban hetekig szünetelt a meghívás lehetősége, még a Vatera aukciós oldalon is meghirdettek egy meghívót százezer forintért. A korlátozott számú meghívókkal zajló üzem egyik komoly előnye volt, hogy a kamuregisztrációk rendkívül ritkák voltak, annak ellenére, hogy az oldal üzemeltetői semmilyen személyes iratot nem kértek a felhasználóktól, ahogy azt sok esetben a Facebook ellenőrzés címszóval megköveteli.

Bár egy időben elég sokan írták ki adatlapjaikra dacosan, hogy törlik magukat, és átköltöznek a Facebookra, az iWiW statisztikái szerint csak a felhasználók tíz százaléka törölte magát az oldalról, a többség fenn maradt, bár nem sok aktivitást mutat, csak nagyon ritkán lép be. Életgörbéjének végén a magyar közösségi oldal főként a vidéken élő, középkorú és idős felhasználók körében volt népszerű, közülük nagyjából hetvenezren léptek be naponta az oldalra az elmúlt hetekben is.

Egymilliárd forintért vették meg, most pedig bezár

2006-ban egy átlagos napon hatezer új felhasználóval bővült az iWiW tagjainak a köre, nem véletlen, hogy az Origo korábbi kiadója, a Magyar Telekom tulajdonában lévő T-Online egymilliárd forintot fizetett érte. A felvásárlást követően jutott a rengeteg felhasználó kiszolgálásához szükséges, mintegy száz gépből álló szerverparkhoz a hálózat. Két évvel később az iWiW Kft. beolvadt az Origóba.

Mik voltak az elszalasztott lehetőségek? Az iWiW működtetői szerint nem látták meg elég hamar a közösségi oldalakba ágyazható alkalmazásokban a lehetőséget, és a felhasználók tevékenységét megkönnyítő hírfolyam is késve indult. A véget azonban valószínűleg így is csak elodázni lehetett volna, mert a felhasználók a négy évvel ezelőtti teljes redizájnt sem fogadták jól, tehát a drasztikus fejlesztések sem nyerték el tetszésüket. Az iWiW-en dolgozó origós szakemberek egyébként nem veszítik el munkájukat, mivel az oldal látogatottságának csökkenésével eleve csökkent a feladataik száma, ezért évek óta más projekteken is dolgoznak a cégnél.

Mentse el emlékeit egy időkapszulában!

Az iWiW egyetlen felhasználójának sem kell aggódnia azért, hogy a kedves régi emlékek elvesznek az oldal bezárása miatt. Az iWiW-re belépők adatlapjain a június 30-án esedékes bezárásig elérhető lesz egy olyan gomb, amivel egyszerűen elmenthetik egy több képernyő magas képfájlba adatlapjukat az utókornak.

IWIW

Ennél érdekesebb lehetőség az időkapszula, amelyet június 25-éig tudnak aktiválni az iWiW-esek. Ezt az iWiW-re belépve a "Mentsd el az adataidat!" menüpont alatt lehet igényelni, a "Készítsétek össze az emlékeim" feliratú gombra kattintva. Ezzel egy olyan folyamatot aktivál a felhasználó, amelynek hatására a rendszer korábbi üzeneteit és albumokba töltött fotóit, valamint az ismerősök kontaktlistáját egyetlen .zip fájlban letöltheti. Az ismerősök adatait egy .csv fájlban is megkapja mindenki az időkapszulában. Ez a fájlformátum azért jó, mert Excel-táblába is be lehet illeszteni, de a benne szereplő adatok levelezőprogram konktaktjai közé, vagy a naptárba is importálhatók. Ez esetben a fájl eredetének az UTF-8 formátumot kell megadni, határoló jelnek pedig a pontosvesszőt.

Ha a későbbiekben a régi levelekre vagy nevekre lenne kíváncsi bárki, annak egyszerűen ki kell csomagolnia a fájlt (Windowsban jobb klikk, és "Az összes kibontása"), majd rákattintani az index.html nevű fájlra. Ez a böngészőben nyílik meg, és a számítógépen lévő mappából egy, az iWiW-éhez hasonló – de teljesen offline működő – felületet tölt be. “Itt az "Ismerősök" fül alatt az ismerősökkel való kapcsolattartáshoz szükséges összes adatot (például e-mail címet, születésnapot, névnapot, Skype-azonosítót és hasonlókat) meg lehet nézni, az "Üzeneteim" fül alatt pedig a beérkezett és küldött személyes levelek érhetők el. A korábban törölt levelek az időkapszulába sem kerülnek bele, hiszen azok valóban megsemmisültek. Az iWiW-re valaha feltöltött fotók az "Albumaim" fül alatt találhatók, de a letöltött fájlban egy "kepek" nevű mappában is meg lehet találni, ha valaki külön át akarja másolni, vagy képnézegető programban meg akarja nézni őket.

Nem érdemes külön törölnie magát

Mivel a bezárás hírére valószínűleg sokan fognak ilyen csomagot igényelni, érdemes felkészülni arra is, hogy az időkapszula legenerálása órákat vagy egy-két napot is igénybe vehet. Nem kell aggódni, a rendszer e-mailben jelzi, ha elkészült, és letölthető a fájl, az igénylés után bátran ki lehet lépni, és ki lehet kapcsolni a számítógépet.

IWIW időkapszula

2014. június 30-át követően az iWiW rendszere minden felhasználói adatot megsemmisít. Praktikus okokból nem érdemes külön törölnie magát senkinek a bezáró oldalról, mert akkor a többi ismerősének időkapszulájába nem kerülnek bele az elérhetőségei, a másokkal váltott és korábban nem törölt üzenetek mellől pedig eltűnik a neve. Az üzemeltetők a búcsúzó szájton egy nyereményjátékkal várják a felhasználókat, az e-mail címen pedig szívesen fogadják bárkinek a történeteit, ami az oldallal vagy az azon szerzett ismeretségekkel kapcsolatos. Ezekből a bezárásig egy válogatást is közölnek az iwiw.hu/emlekek oldalon.

Forrás: [origo]

A cikket az [origo] hozzájárulásával, a CreativeCommons licencee alatt változtatás nélkül vettük át.

CreativeCommons

Nemzeti ünnep Google-módra 2014.03.15. 09:28 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

A Google népszerű, Doodle névre hallgató, alkalmakhoz, eseményekhez illő logója ma a honosított kezdőlapján kokárdákból formált változata látható.

Google március 15

Nem ez az első magyar vonatkozású Doodle, többségük persze csak a Google magyar nyelvű oldalán látható, de vannak kivételek is.

Készült már több magyar vonatkozású globális Google doodle is, ezek között volt Szent-Györgyi Albert születésének 118. évfordulója 2011. szeptember 16-án, vagy 2010-ben a Gábor Dénes emléknap - írja a Wikipédia szócikke.

A Doodle-ök listája nyilvános, bárki megtekintheti őket itt.

-K.I.

450 forint száz gigabájt a Google-nál 2014.03.15. 09:06 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

A Google Drive felhőtárhelyen a felhasználók továbbra is 15 gigabájtos tárhelyet kapnak ingyen, a 100 gigabájtos és 1 terabájtos (1024 gigabájt) csomagok árait azonban jelentősen csökkentette a cég. A csütörtökön bejelentett új tarifák értelmében havi két dollárért (450 forint) 100 gigabájtos tárhely jár, ez évente 5400 forintos költséget jelent a fotók, dokumentumok és egyéb fontos fájlok tárolásához.

Google tárhely árak

A rivális Dropbox szolgáltatás használóitól havi 10 dollárt kér 100 gigabájt adat raktározásáért, ami ötszöröse a Google árainak, éves szinten ugyancsak 27 ezer forintot jelent, amennyiért a Google-nél már terabájtos tárhely jár. A Microsoft felhőszolgáltatásán, a OneDrive-on egy évre 5800 forintért adnak 50 gigabájt tárhelyet, tehát a Google-éhoz hasonló áron feleakkora tárkapacitás áll rendelkezésre. A száz gigabájtos csomag egy évre 11500 forint a Microsoftnál.

Ha csak fotóit szeretné valaki az otthoni merevlemez mellet másutt is tárolni, és megosztani, a Flickr lehet a legolcsóbb megoldás, a Yahoo szolgáltatásán ugyanis 1 terabájtnyi fotót lehet ingyen tárolni. Ez a cég a reklámmentességéért, extra statisztikákért és végtelen tárhelyért kér pénzt, ezek azonban csak a profi felhasználók számára fontosak.

Forrás: [origo]

A cikket az [origo] hozzájárulásával, a CreativeCommons licencee alatt változtatás nélkül vettük át.

CreativeCommons

Bemutatkozott a Samsung Galaxy S5 2014.02.24. 20:32 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

Az év első várva-várt eseménye, a Galaxy S5-öt bemutató sajtótájékoztató, az Unpacked 5 eseményeiből elevenítünk fel néhány kulcsmondatot. Sajnos személyesen nem lehettünk jelen, de a hivatalos élő adást végignéztük, az ott elhangzottakból csemegézünk.

A sajtótájékoztatót prezentáló dél-koreai szakemberek bevezetésképp a Galaxy S széria előző tagjairól tettek említést. Mint megtudtuk, eddig 200 millió készülék talált gazdára a készülékcsaládból összesen.

Unpacked 5

Design, kamera, kapcsolatok...

Az S5 megalkotásához közvéleménykutatás útján kérték ki az emberek véleményét, és az új készüléket övező kulcsszavak a következők lettek: design, kamera, kapcsolatok, egészség, élet. A készülék ezeken a koncepciókon keresztül próbálja tulajdonosát lenyűgözni, mindennapi életét megkönnyíteni.

Az üdvöske szupergyors LTE-kapcsolatot, 802.11a/b/g/n/ac szabványú WIFI-t és 5,1" Super Amoled kijelzőt kapott. Az elhangzottak között kiemelték a szupergyors, 0,3 másodperces autofókuszt, a fejlett HDR funkciót, valamint a 2800 mAh kapacitású akkumulátort. Ezzel egyébként állítólag 10 órás LTE hálózatos böngészés és 12 órás folyamatos videolejátszás érhető el.

A kijelző Full HD felbontású, hasonlóan az előd Galaxy S4-hez. Magát a dizánjt is leginkább az S4-hez tudnám hasonlítani, bár a recézett hátlap némileg összekeverhetetlenné teszi a két készüléket.

16 megapixel

Igen, ekkora felbontású az új Samsung kamerája, az extrák között helyet kapott a szelektív fókusz névre hallgató új szolgáltatás, mely segítségével koppintásra jelölhetjük ki azt a részt, ami fókuszban legyen (a bemutató alapján a DSLR készülékek mélységélesség beállításához hasonlíthatnánk).

Beépített ujjlenyomat-olvasó és szívritmus érzékelő

Az új okostelefon feloldása az iPhone 5S-hez hasonló újjlenyomat érzékelővel történhet, az olvasó a kijelző alsó részén található. Az egészség és az élet jegyében a LED vaku szomszédságában ujjrátétel segítségével méri be készülékünk az aktuális pulzusszámot, ennek eredményére egy sor új alkalmazás épít, valamint legalább 20 különböző készülékkel működik együtt a ketyere egészségünk és fittségünk fenntartásában, javításában.

A Galaxy S5 április 11-től lesz kapható. Hamarosan részletes összefoglalóval és sajtófotókkal jelentkezünk.

-K.I.

Elstartolt a OneDrive 2014.02.19. 18:24 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

"Egy hely mindennek" - áll a szlogen a már hetekkel ezelőtt beharangozott, megújult szolgáltatás népszerűsítése mellett.

A Microsoft pert vesztett a régi SkyDrive név használatával, így kénytelen volt felhőszolgáltatását OneDrive-ra átnevezni. Ma kezdődött az éles üzem, aki az értesítésre korábban feliratkozott, mától veheti birtokba a megújult tárhelyet, ám sok funkció ismerős lesz a korábbi felhasználóknak.

 

Meghívóval bővíthető tárhely

Ingyenes tárhelyünket három módon bővíthetjük felár nélkül. A korábbi feliratkozók az e-mail címükre kapott instrukciók alapján egy évig további 20 gigabájtot kaphatnak. Mindörökké a felhasználóé azonban a képek szinkronizáció bekapcsolásért járó 3 gigabájt. De akinek még ez sem elég, a DropBoxból ismerős meghívós rendszerben is növelhetjük a felhőnk kapacitását. Minden újonnan regisztrált barátunk révén mi is, és a meghívott is 0,5 GB-ot kaphat. 10 felhasználót hívhatunk meg legfeljebb, tehát további öt gigabájtnyi területtel gazdagíthatjuk a fióunkat így.

A fizetős tárhelybővítő csomagok továbbra is megmaradnak, melyről a Microsoft még nem tett közé részleteket. Pénzért egyébként 50, 100 és 200 gigabájttal gazdagíthatjuk OneDrive fiókunk kapacitását.

Frissültek a kliensek is

Android, iOS és Windows rendszerekre is frissültek a kliensprogramok, az androidos verzióba bekerült a kameraképek automatikus feltöltése, egyelőre további funkciógazdagítást nem hozott az új név.

OneDrive

Nem teljes az összkép

A Microsoft ma megjelent blogbejegyzésében számos újdonságról rántja le a leplet a redmondi vállalat, ám kitér arra is, hogy a részletekkel a SharePoint konferenciáig még várnunk kell.

- K.I

Legjobb pillanataink videóba fűzve a Facebookon 2014.02.04. 18:38 | Régi cikkek | Imi | 0 komment

Számos olvasónknak nem lesz meglepetés e sorok olvasása, hiszen egy aktív Facebook-felhasználó falán bizonyára tömkelegével jelentek meg az ismerősök saját, személyre szabott jubileumi videója.

Igen, 10 éves a Facebook, a közösségi oldal ennek alkalmából az utóbbi pár évünk bemutatásával örvendezteti meg felhasználóit, a videó ezen az oldalon tekinthető meg, amit egyből meg is oszthatunk ismerőseinkkel.

Facebook

Az egyperces filmben legelső posztjaink, legtöbbet kedvelt, kommentelt fotóink és bejegyzéseink találhatók, lejátszás előtt persze ne felejtsünk el a jobb alsó sarokban lévő HD feliratra kattintani, hiszen így jó minőségben utazhatunk vissza az időben egészen Facebookos regisztrációnkig.

-K.I.