Most kiderül, mit tud az iPhone kihívója
Jó pár hónapja nincs könnyű helyzetben a Samsung: amióta az Apple tavaly ősszel - sok év késéssel - nagyképernyős iPhone-okat dobott piacra, a legfontosabb androidos rivális készülékei kevésbé népszerűek - a dél-koreai gyártó tavalyi csúcskészüléke, az S5 elég nagyot bukott. Az idei csúcsmodell a barcelonai Mobil Világkongresszuson debütál, a közvetítést a YouTube-on élőben is követheti. Cikkünk folyamatosan frissül.
A pletykák igaznak bizonyultak, a Galaxy S6 hagyományos, és kétoldalt legörbülő képernyővel szerelt változatban érkezik. Ez utóbbi modellt S6 Edge-nek nevezik. A felső képen az S6 Edge, az alsón a hagyományos S6 látható.
Április közepén érkeznek
A két telefon képességei majdnem teljesen azonosak, egy picivel nagyobb kapacitású akkumulátor van az Edge-ben, ami egyébként a látványosabb kinézete miatt drágább is lesz az alap S6-osnál. Várhatóan mindkét telefon április 10-én kerül a boltokba. A telefonok 32/64 és 128 gigabájtos változatban lesznek kaphatók, de memóriájuk kibővíthető, így az iPhone-nal ellentétben nem feltétlenül kell a drágább modellekre költeni.
Az igazából a Samsung közleményéből sem derül ki, hogy konkrétan mi a haszna annak, hogy a képernyő kétoldalt lekerekítették az Edge modell esetében. A gyártó szerint ez a jobb fogás mellett "magával ragadó látványt" biztosít - bármit is akar ez jelenteni. A tavaly korlátozott számban árult Note Edge-dzsel ellentétben az S6 Edge-en nincs külön funkciója a képernyő legörbülő részének, se külön menü, se más hasonló felület nem jelenik meg rajta, ezért biztosan elég sokan tartják majd parasztvakításnak. A rivális LG a legörbítés helyett az ívelt képernyőjű mobilban lát lehetőséget.
Mindkét modellnek a full-HD-nál nagyobb, 2560x1440 pixeles felbontású Super AMOLED képernyője van, a képminőségre biztosan nem lesz panasz. A sérüléstől a kijelzőket a Gorilla-üveg legújabb, negyedik generációja védi a telefonokat, amelyek közül mindkettő 5,1 colos méretű, tehát még pont nem tepsimobil.
Ennek ellenére mégis nano-SIM-kártya kell majd a telefonokhoz, az előző modell micro-SIM kártyáit a tulajdonosoknak le kell vágatniuk vagy ki kell cseréltetniük. Ez elég indokolatlan macerának tűnik. A nano-SIM-et az Apple terjesztette el még a kompakt kivitelű iPhone-jával, de azóta már felbukkant sok mobilban, bár a legtöbb a micro méretű kártyával működik.
Elvileg nem kell mindig tölteni őket
A két telefon 2550 és 2600 milliamperóra kapacitású akkumulátorral van felszerelve, amelyet csak szervizben lehet kiszerelni belőlük - akárcsak az iPhone-ból. A telep kapacitása nem túl nagy, de a Samsung szerint a készülékbe szerelt új, saját fejlesztésű Exynos 7420-as lapkája annyira kevesebbet fogyaszt, hogy nem lesz gond az üzemidővel.
Fotózni biztosan jól lehet velük
Mindkét S6-osba új, 16 megapixeles hátlapi kamera került, ami f1.9-es, vagyis elég jó fényerejű, tehát kevés fénynél is jól használható - ráadásul a fotók bemozdulása ellen optikai képstabilizátorral is felszerelik. Emellett infravörös szenzort használó fehéregyensúly-beállító funkció is segíti a jó minőségű fotók automatikus exponálását.
A gyártó azt is hangsúlyozza, hogy a kamera 0,7 másodperc alatt akcióra kész, aktiválásához duplán meg kell nyomni a menügombot. A bemutatón gyakorlatilag végig az iPhone-hoz hasonlítgatta a gyártó a Galaxy S6-os fotós képességeit, kiemelve, hogy készüléke mennyivel jobb az Apple-énél. Videóból az S6-osok akár ultra-HD felbontásút is felvesznek, előlapi kamerájuk pedig 5 megapixeles, különösebb extra nélkül.)
Nahát, a Samsunggal is lehet majd fizetni
Ahogy az ujjlenyomat-olvasó bevezetésével, úgy a beépített fizetési megoldással is az Apple-t másolja a Samsung.Tulajdonosát már az előző modell is tudta úgy azonosítani, ha végighúzta ujjbegyét a menügombon. Az új modell esetében már elég lesz megérinteni a gombot, ami sokat egyszerűsít a használaton. Emellett a készülék tudása egy Samsung Pay nevű megoldással egészül ki, ami az Apple Payhez hasonlóan a bankkártya kiváltását célozza.
Viszont csak az év második felében indítja a Samsung az Egyesült Államokban és Dél-Koreában - egyelőre az Apple megoldása is csak a szigetországban működik. Mire lesz jó a Samsung Pay? Miután ujjunk alapján beazonosít minket, elég lesz fizetéskor a terminálhoz tartani, és a tranzakció ugyanúgy végbemegy, mintha paypassos bankkártyával fizetnénk. Gond csak akkor lehet, ha a készülék lemerül.