Napfogyatkozás: huszonhét éve azt mondták, nem lesz több

2026.08.13. 02:21 | Hétköznapok | imi | 0 komment

Huszonhét évvel ezelőtt, 1999. augusztus 11-én az alábbi védőszemüveggel tekintettem fel az égre és csodáltam meg azt a természeti jelenséget, amire akkor, iskolásként azt mondták a tanáraim: a mi életünkben ilyen újra már nem lesz. Aztán végül mégiscsak lett, csak nem úgy, ahogy közel három évtizeddel ezelőtt.

Az 1999-es szemüveg - még megvan

 

Éppen ma, csupán egy nappal később, mint az 1999-es napfogyatkozás. Kiültünk a teraszra és néztük a lemenő napot. Vártuk a csodajelenséget, aminek sok év távlatából nem kellett volna eljönnie. Persze most mindenki közölte: ez most nem lesz ugyanolyan, ez most kevésbé lesz látványos. És tényleg, gyakorlatilag alig vettünk belőle észre valamit. Most nem déltájt hanem naplemente előtt volt. Most nem takarta el a Hold az egész Napot, csak picit eléúszott előtte. Most vetekedett az amúgy is érkező naplementével, nem sötétült el teljesen az egész égbolt a nyári délidőben.

Most csupán csak azért volt érdekes, mert gyerekkoromban azzal nyugtattak, hogy ilyet már úgyse fogok látni. Pedig de. Így már nem is veszem komolyan, ha valaki azt mondja: "ilyet már többet biztosan nem látunk". Na, fogadjunk?

Add hozzá az Iminetblogot a Google kereső preferált forrásaihoz

Hozzászólások

Új hozzászólás
Hozzászólás írásához kérjük, jelentkezz be!

Sütikezelés

Ez a weboldal a működéshez szükséges sütik mellett analitikai és marketing sütiket is használhat. Az Elfogadom gombra kattintva engedélyezheted a nem szükséges sütiket.

További információ