Tasmota flashelése Sonoff Basic okosrelére

2021.06.06. 09:36 | IT, Technológia | Imi | 0 komment

Az alábbiakban lépésről lépésre vesszük a Tasmota nevű opensource firmware flashelését Sonoff okosrelére.

Bejegyzéssorozat van tervben, amelyben kitérünk a Tasmota-ra (szoftver) és a Sonoffra (hardver) is, ha elkészültek, ezt a posztot kiegészítjük a linkekkel. Épp ezért egyelőre a hardver és a szoftver külön bemutatása nélkül megnézzük, hogy hogyan lehet a Sonoff eredeti firmware-ét lecserélni Tasmota-ra.

Aki nem csinált még ilyet, valószínűleg ezen a ponton fog kétségbe esni, hogy ez mennyire bonyolult. De megnyugtatunk mindenkit: nem az. Épp ezért, bár a neten van leírás bőven, most szájbarágósan, magyarul, képekkel fogjuk bemutatni. Azt is megígérem, hogy nem kell terminál parancsokat kiadni.

Amire szükségünk lesz

  • Sonoff Basic okosrelé (mi Basic R2-t használunk)
  • USB-to-Serial adapter (erről később)
  • Jumperkábel
  • USB hosszabbító kábel (egyik vége apa, másik vége anya)
  • egy PC Windows-zal
  • Tasmota firmware
  • ESPTool szoftver

Tasmota beszerzése

A Tasmota, ahogy említettük, a Sonoff eszközeire készült nyílt forráskódú (open source) firmware, egy, a Sonoff eszközökön futó mini rendszer egy minimalista webes felülettel, ami ezen kívül hidat képez maga az eszköz és megszámlálhatatlan mennyiségű okos otthon rendszer között, ilyen többek között a Domoticz és a Home Assistant.

Ezt a firmware-t fogjuk feltelepíteni (szakszerűen: flashelni) az eszközre.

Letöltés a Tasmota projekt weboldaláról

Mindig a legfrissebb verziójú firmware-t válasszuk. Bár a Tasmota-ból többféle van (pl. minimál, normál), illetve több nyelven is elérhető, én elég erősen javaslom a normál, angol nyelvű verziót. Később sok bosszúságtól, kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat.

Mindenképp egy ilyen fájlt keressünk letöltésre:

tasmota.bin

Se több, se kevesebb!

Készítsünk a gépen egy Sonoff nevű mappát (pl. C:Sonoff), ide tesszük a szükséges fájlokat.

A letöltött tasmota.bin fájlt is másoljuk ide. A mappánk jelenleg így néz ki, egyelőre csak a firmware bináris van benne.

[tasmota-01-folder.png]

ESPTool beszerzése

Ez lesz az a program, ami a Tasmota-t feltelepíti az eszközre.

ESPTool letöltése

Szintén érvényes az, hogy mindig a legfrissebb verziót töltsük le. Amennyiben Windowsról dolgozunk, úgy nekünk az esptool-vx.x-win64.zip fájlra lesz szükségünk (ez a bejegyzés írásakor a 3.1-es verzió, tehát esptool-v3.1-win64.zip).

A tömörített zip fájlt nyissuk meg, és tartalmát tömörítsük ki/másoljuk a már korábban létrehozott Sonoff mappánkba. Ha mindent jól csináltunk, akkor láthatjuk a firmware társaságában immár az ESPTool fájljait is.

[tasmota-02-folder.png]

Az USB-to-Serial adapter használatba vétele

Ezt az eszközt sok helyről beszerezhetjük, nyugodtan keresgéljünk a neten. Ez egy burkolat nélküli pendrive-ra emlékeztető eszköz, amin kötelező jelleggel egyik végén kell hogy legyen egy hagyományos USB csatlakozó, míg a másik végén pedig egy 4 vagy 5 tüskéből álló tüskesor. A Sonoff ugyanis nem USB-n kommunikál, hanem sokak számára talán már elfeledett soros porton. Ennek az az oka, hogy az USB kommunikációs protokolljka túl bonyolult a Sonoffhoz. Ez annyira ágyúval verébre esete, mintha a pár négyzetméteres konyhakertünket egy több hektár műveléséhez használt óriási traktorral akarnánk felszántani. Az adapter kiválasztásánál fontos az, hogy vagy csak 3,3 voltos, vagy az 5V mellett legyen rajta 3,3V tüske is. A Sonoff tönkremegy az 5 volttól.

A tüskesorra 4 jumperkábelt kell rácsatlakoztatnunk (ha az adapter 5 érintkezős, az egyik érintkezőt üresen kell hagynunk). Különböző színű kábeleket használjunk. Megírom a javaslatomat, a későbbiekben ehhez amúgy is érdemes magunkat tartani.

  • fekete: GND, ez lesz a föld (ground)
  • piros: 3,3V (3V3 az eszközökön)
  • zöld: TX / TxD, adatküldés (transmission)
  • fehér: RX / RxD, adatfogadás (receive)

A fenti színű kábeleket (a jumperkábel "aljzatos", "anya" végt) csatlakoztassuk az adapter fenti feliratú tüskéire. Fekete kábelt a GND, piros kábelt a 3V3, a zöldet a TX (esetenként TxD), a fehéret az RX (esetenként RxD) feliratú tüskére. Ha bármilyen egyéb feliratú tüske van még az adapteren, azt hagyjuk üresen.

A Sonoff használatba vétele

Vegyük elő a Sonoffot. Figyelem, a flashelés idejére semmi esetre se legyen 230V-os hálózati áramhoz csatlakoztatva! Minden kábelétől legyen megszabadítva. Firmware-t flashelni sosem szabad hálózati áram alatt, ez alapvető biztonsági feladat.

A Sonoffot tegyük egy sima felületű asztalra, csavarozzuk ki a két végén lévő 4 db csavart. A csavarok meneteit belül finoman megnyomva pattintsuk le a fedelet. Emeljük ki magát az eszközt az alsó burkolatból és tegyük úgy az asztalra, hogy semmilyen áramot vezetni képes anyag (pl. fémforgács, vezeték) ne legyen alatta. Fordítsuk a hátára (Basic R2 esetén) és keressük meg a négy már tisztázott érintkezési pontot: GND, 3V3, TX, RX. Itt apró lyukak formájában lesz jelen. Ide fogjuk a jumperkábel másik, tüskés végét bedugni - fogjuk, most még ne tegyük! Egyelőre csak keressük meg a tüskéket.

Hozzászólások